2010. március 20., szombat

A nemzet aranya

Benjamin Franklin Gates (Nicolas Cage) egész életét olyan kincs felkutatásának szentelte, melynek létezésében kevesen hisznek. Egyes elképzelések szerint a Templomos Lovagok legendás kincsét valahol Amerikában rejtették el. Egy családi hagyomány pedig arra kötelezi a Gates-família minden férfitagját, hogy régész legyen, és így hat nemzedék óta a nemzet Alapító Atyái által hátrahagyott jeleket keresik az egész országban. Ben Gates most talált rá a helyes nyomra. Legalábbis tudja, hol található a kirakós játék utolsó darabkája, a titkos utalás a kincs hollétére - s ez nem más, mint egy rejtett térkép a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalán. Ám egy lelkiismeretlen kalandor (Sean Bean) is szeretné megszerezni a kincset, következésképpen a felbecsülhetetlen értékű nemzeti ereklyét, és Ben kínzó dilemma elé kerül. Végül úgy dönt, ő maga lopja el a becses iratot - melyet a világ legszigorúbb biztonsági rendszere véd -, és nem hagyja, hogy rossz kezekbe kerüljön. Nemcsak ellenfelével kell versenyt futnia, hanem az idővel és a hatóságokkal is, s ebben az őrült akcióban csak két segítsége van: megszállott komputermániás barátja, Riley (Justin Bartha) és a Nemzeti Levéltár restaurátora, Abigail Chase (Diane Kruger). Sikerül-e végrehajtaniuk minden idők legnagyratörőbb rablását? És vajon tényleg közelebb visz-e az okmány az áhított kincshez?

Demi Lovato & Joe Jonas-Make A Wave

Demi Lovato & Joe Jonas-Make A Wave

A nemzet aranya 2. - Titkok könyve

Benjamin Franklin Gates (Nicolas Cage) ezúttal egy újabb amerikai rejtély nyomába ered. A küldetés ezúttal az egykori elnök, Abraham Lincoln meggyilkolásának körülményeihez vezet. Lincoln gyilkosa, John Wilkes Booth ugyanis naplót vezetett, melyből gyanús körülmények között 18 oldalnak nyoma veszett. Gates megpróbálja felderíteni a hiányzó lapok rejtekhelyét, s így talán fény derül az Egyesült Államok egyik legnagyszerűbb államférfijának titokzatos halálára. A kalandban Gates-et ezúttal is elkíséri Abigail (Diane Kruger) és Riley (Justin Bartha).
LETÖLTÉS

2010. február 13., szombat

Starstruck OST

1. Christopher Wilde – StarStruck
2. Christopher Wilde & Stubby – Shades
3. Christopher Wilde – Hero
4. Christopher Wilde & Anna Margaret – Something About The Sunshine (Duet)
5. Christopher Wilde – What You Mean To Me
6. Stubby – Party Up
7. Christopher Wilde – Got To Believe (Bonus Track)
8. Christopher Wilde – Hero (Unplugged)
9. Anna Margaret – Something About The Sunshine (Solo)
10. Anna Margaret – New Boyfriend
11. Mitchel Musso – Welcome To Hollywood
12. Jasmine Sagginario – Make A Movie