A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Walt Disney Pictures film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Walt Disney Pictures film. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 21., vasárnap

Nincs több suli

Jön az év legszebb napja: kezdődik a vakáció! A 3. utca iskolásai boldogan vetik bele magukat a nyár örömeibe. Csak Vince marad otthon: ő viszont olyan bűntény nyomaira bukkan, ami – ha sikerül – megváltoztathatja a világot. Sőt, ami még ennél is rosszabb: örökre véget vethet az iskolai szüneteknek.
Dr. Benedict, az őrült lángész és egykori iskolaigazgató ugyanis ki akarja mozdítani a Földet pályájáról. Ha terve sikerül, nem lesz több nyár, és ha nincs nyár, nyári szünet sem lesz. Vince és barátai tehát nekilátnak, hogy megmentsék a sulit és egyúttal a világot is. Sosem gondolták volna, hogy ilyesmik történhetnek velük: nindzsákkal harcolnak, holdra irányított lézerfegyverek után kutatnak, és kiszabadítják fogságából iskolájuk nadrágjától megfosztott igazgatóját.
Csodás ez a nyár. És a következő évnyitó még nagyon messze van.
http://www.megaupload.com/?d=YXCU5XZ4

Alice Csodaországban

Ki ne ismerné Lewis Carroll Alice Csodaországban című meséjének elbűvölő történetét? Ahogy az élénk fantáziával megáldott, ábrándos Alice kortyol a csöpp üvegből, amelyen ez áll: Igyál meg!, majd összezsugorodik és színes képzelete szárnyán olyan helyekre jut el, ahol gyermek előtte még nem járt.
Walt Disney fantasztikus ecsetvonásai nyomán megtudhatjuk, ki a Fehér nyúl, aki mindig siet valahová, megismerkedhetünk a Kalapos gyíkkal, Borsos hercegnővel, teázhatunk Április bolondjával, összefuthatunk a Bolondos kalapossal, kalandokba keveredhetünk a Szívkirállyal, a Szívkirálynővel és bűvös kártyahadseregével.

2010. március 20., szombat

A nemzet aranya

Benjamin Franklin Gates (Nicolas Cage) egész életét olyan kincs felkutatásának szentelte, melynek létezésében kevesen hisznek. Egyes elképzelések szerint a Templomos Lovagok legendás kincsét valahol Amerikában rejtették el. Egy családi hagyomány pedig arra kötelezi a Gates-família minden férfitagját, hogy régész legyen, és így hat nemzedék óta a nemzet Alapító Atyái által hátrahagyott jeleket keresik az egész országban. Ben Gates most talált rá a helyes nyomra. Legalábbis tudja, hol található a kirakós játék utolsó darabkája, a titkos utalás a kincs hollétére - s ez nem más, mint egy rejtett térkép a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalán. Ám egy lelkiismeretlen kalandor (Sean Bean) is szeretné megszerezni a kincset, következésképpen a felbecsülhetetlen értékű nemzeti ereklyét, és Ben kínzó dilemma elé kerül. Végül úgy dönt, ő maga lopja el a becses iratot - melyet a világ legszigorúbb biztonsági rendszere véd -, és nem hagyja, hogy rossz kezekbe kerüljön. Nemcsak ellenfelével kell versenyt futnia, hanem az idővel és a hatóságokkal is, s ebben az őrült akcióban csak két segítsége van: megszállott komputermániás barátja, Riley (Justin Bartha) és a Nemzeti Levéltár restaurátora, Abigail Chase (Diane Kruger). Sikerül-e végrehajtaniuk minden idők legnagyratörőbb rablását? És vajon tényleg közelebb visz-e az okmány az áhított kincshez?

A nemzet aranya 2. - Titkok könyve

Benjamin Franklin Gates (Nicolas Cage) ezúttal egy újabb amerikai rejtély nyomába ered. A küldetés ezúttal az egykori elnök, Abraham Lincoln meggyilkolásának körülményeihez vezet. Lincoln gyilkosa, John Wilkes Booth ugyanis naplót vezetett, melyből gyanús körülmények között 18 oldalnak nyoma veszett. Gates megpróbálja felderíteni a hiányzó lapok rejtekhelyét, s így talán fény derül az Egyesült Államok egyik legnagyszerűbb államférfijának titokzatos halálára. A kalandban Gates-et ezúttal is elkíséri Abigail (Diane Kruger) és Riley (Justin Bartha).
LETÖLTÉS

2010. január 31., vasárnap

Rikkancsok OST

1. Prologue
2. Carrying the Banner
3. Santa Fe
4. My Lovey-Dovey Baby
5. Fightin' Irish / Strike Action
6. World Will Know, The
7. Escape From Snyder
8. Seize the Day
9. King of New York
10. High Times, Hard Times
11. Seize the Day (Chorale)
12. Santa Fe (Reprise)
13. Rooftop
14. Once and For All
15. World Will Know, The (Reprise)
16. Carrying the Banner (Finale)

Hófehérke és a hét törpe

Aladdin

Hercules

2009. december 30., szerda

2009. december 15., kedd

A Boszorkány-hegy

Esti Mesék

Adam Sandler játssza a Walt Disney Pictures Esti mesék című fergeteges, kalandokkal teli, szívhez szóló vígjátékának főszerepét. Skeeter Bronsont (Adam Sandler) megkéri testvére (Courteney Cox), hogy vigyázzon a gyerekeire. A nagybátyó szabadjára engedi a fantáziáját, és olyan esti meséket kanyarít, amelyeknek valahogyan mindig ő lesz a főhőse. A két kis krampusz viszont mindig hozzáteszi a maga apró változtatásait. És akkor megtörténik a varázslat! Amit a srácok mesélnek, másnapra mind Skeeter valóságává válik. Először úgy tűnik, vagyonokat lehet így szerezni, de aztán kiderül, hogy a boldog vég nem ilyen egyszerű: a férfinak valódi kalandokra kell indulnia, ha mesebeli életre vágyik.
LETÖLTÉS